Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Média és politika - mégis, kinek a felelõssége? Szabó Ágnes, www.találjuk-ki.hu, 2005. november 3. Charles Fletcher televíziós újságíró, a Caledonia Media Ltd nemzetközi médiatámogató és fejlesztõ cég igazgatója. Négy évig volt a BBC World Service európai fejlesztési igazgatója, a Sky tudósítója. Számos rádiós szolgáltatást indított el Afganisztánban, Koszovóban és Skóciában. Újságíró oktató tanfolyamokat szervezett, mûsorszóró, média-tanácsadó irodákat mûködtetett Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Magyarországon, Koszovóban, Romániában, Szerbia-Montenegróban. Hírmûsorokat és aktuálpolitikai mûsorokat vezetett, részt vett a szlovák közszolgálati televízió, az STV átszervezésében. Magyarországon média-tanácsadással foglalkozik. Charles Fletcher állította össze a médiaetikáról szóló ún. Visegrádi jegyzõkönyvet, amely az újságírók kézikönyvévé vált a régióban, és hét nyelven adták ki. - Szabó Ágnes interjúja. – Volt-e valamilyen személyes indítéka, hogy a magyarországi, a kelet-európai régió médiaalakításával foglalkozzon? – Már kora gyerekkoromban érdekelt Magyarország, amely számomra igen távoli ország volt. Skóciában éltem, és Magyarország elérhetetlennek tûnt, legalábbis akkor ezt hittem. Aztán, amikor a Berlini Fal leomlott, és Európában elkezdõdtek a változások, megnyílt számomra a lehetõség, hogy Magyarországra látogassak, és itt dolgozzam. A jugoszláv háború idején Magyarország regionális elosztó központ volt. Én a Vöröskereszttel jöttem elõször Budapestre, majd Belgrádba, és a régió távolabbi pontjaiba is eljutottam innen. Ekkor szereztem az elsõ benyomásokat Magyarországról. Szép ország. – Melyek azok a tényezõk, amelyek akadályozzák Magyarországot és a régió többi országát egy pártatlan, független, színvonalas média megteremtésében? – Szerintem a dolgokat szét kell választani. Az írott sajtó sok szempontból jó munkát végez. Ami azonban a közszolgálati televíziózást illeti, nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi országában is, véleményem szerint a gond abból adódik, hogy sokan félreértik, és úgy gondolják, hogy a közszolgálati televízió nem más, mint állami televízió, csak más néven. A kettõ nem ugyanaz. A régióban túl sok az állami televízió és rádió, amely azt tartja magáról, hogy közszolgálati televízió, de a valóságban nem az. Ez a problémák gyökere. – Egy viszonylag kicsi és nem igazán tehetõs országban, mint Magyarország, milyennek kellene lennie a közszolgálati televíziónak, hogy minden igényt kielégítsen? – Nincs szükség hatalmas mennyiségû pénzre ahhoz, hogy érdekes, informatív, szórakoztató mûsorok készüljenek. A leglényegesebb erõforrást a szakemberek jelentik. A Duna TV, a magyar MTV, a szlovák STV, a román televíziók, illetve a kelet-közép-európai régió számos adója rendelkezik jó szakemberekkel, akik nagyon jó, érdekes mûsorokat készíthetnek, ha megkapják ehhez a megfelelõ támogatást és a lehetõséget. Sajnos, bár érthetõ, de téves felfogás az, hogy minden pusztán attól függ, mennyi pénzt pumpálnak az egyes tévécsatornákba. – Ön szerint mit kellene változtatni a mûsorok tartalmán, hogy a nézõk a megfelelõ információkat kapják a helyes döntéshozatalhoz? – Azt gondolom, hogy elsõsorban tökéletesen és alapvetõen tisztázni kell, hogy a mûsorszórás felelõsségteljes tevékenység. Sajnálom, ha ez unalmasan hangzik. Már évek óta mondom, hogy a felelõsségtudat alapvetõ követelmény. És ez az egész régióra érvényes. Alkotni és fejleszteni kell, bevonni a nézõket, rávenni a nézõket, hogy bízzanak benned. Igazságosnak, elfogulatlannak, pártatlannak kell lenni. Nem szabad minõsíteni, látványosan favorizálni az egyik pártot vagy az egyik szereplõt a másikkal szemben. Ha a fontosabb pártok képviselõit egy asztalhoz ültetjük, felkészültnek kell lenni, érdekes és kellemes, nem pedig hosszú és unalmas mûsorokat készíteni. Ily módon a dolgok elkezdenek érdekesebbé válni. – Szeretnék a Visegrádi jegyzõkönyvbõl idézni... – Az egy nagyon jó dokumentum! – A szerkesztõnek három lépés távolságot kell tartania a politikusoktól. – Tökéletesen így van... – Véleménye szerint miért olyan nehéz ezt megvalósítani ebben a régióban? – Megmondom, miért. Azért, mert a politikusok folyamatosan beavatkoznak, és még mindig túl nagy a befolyásuk a mûsorszolgáltatókra, a mûsorszolgáltatók pedig ezt eltûrik. Jövõre itt a nagy alkalom. Jövõre választások lesznek Magyarországon. Hát nem lenne fantasztikus, ha Magyarország az egész régiónak megmutatná, milyen is az igazi közszolgálati televíziózás? Ez megvalósítható. Erre akkor volna esély, ha a jövõ évi választási kampányban a politikusok azt mondanák: nem avatkozunk be a televízió ügyeibe, mi csak azzal foglalkozunk, amiért megválasztanak bennünket, nevezetesen vezetjük az országot. Ha a politikusok egyszerûen kampányolnak, a mûsorszórók pedig mûsorokat készítenek. Mit gondol, Magyarország képes lesz erre? … Reménykedjünk! – Mit gondol a televízió nevelõ hatásáról? Segít például a gyerekeknek megkülönböztetni a jót a rossztól? – Véleményem szerint igen. Manapság a gyerekek már nagyon korán kezdenek tévézni, a képernyõrõl különbözõ hangok, képek jutnak el hozzájuk. Éppen ma adtak ki egy tanulmányt, amelyet az Egyesült Államokban készítettek, s amelyben arról írnak, hogy a gyerekek könnyebben felismerik a képeket, mint a hangokat. Ez meglep engem, de nagyon érdekes. Röviden: a televíziónak nagy szerepe lehet a gyerekek, de a felnõttek nevelésében is. – Ön szerint milyennek kellene lennie a 21. századi televíziózásnak? Mi a véleménye a digitális televíziózásról? – Véleményem szerint a digitális televíziózás nagyon izgalmas, és nagy szerepe lehet a közszolgálati feladatok ellátásában. Hogy miért? Mert a közszolgálati televíziózás új aranykorszakába léphet. A digitális technika bevezetésével a közszolgálati értékek felértékelõdhetnek. A közszolgálatiság külön „állatfajta”, különálló mûsorszórást feltételez. Lehetõséget biztosít olyan feladatok ellátására, amelyet a kereskedelmi csatornák nem vállalnak fel. De a közszolgálati televízióban ugyanakkor számos (nagyon) kreatív programot és közéleti mûsort is lehet sugározni, amelyet más csatornák nem közvetítenek. Azt gondolom, hogy a digitális televíziózás új lehetõségeket teremt. – A BBC etikai kódexének mely pontjait kellene nekünk, magyaroknak átvenni? Melyek azok a pontok , amelyek Magyarországon is éppúgy érvényesülhetnek, mint Nagy-Britanniában? – Tudja, mit fogok mondani? A politikusok vezessék az országot! A mûsorszórók készítsenek mûsorokat! A média vezetõinek legyen bátorságuk távol tartani a politikát! A politikusoknak legyen bátorságuk és erejük, legyen annyi tisztesség bennük, hogy azt tegyék, amit elvárnak tõlük: ne avatkozzanak a média dolgába! Sajnos évek óta ugyanezt a választ kapják tõlem, és mindaddig ez lesz a válaszom, míg a dolgok meg nem változnak. Ameddig a mûsorszolgáltatóknak nem biztosítják a szabadságot, hogy felelõsen és szabadon gyakorolhassák mesterségüket, nem lesz igazi közszolgálati televízió sem Magyarországon, sem Szlovákiában, sem Romániában, sem máshol a régióban. Szóval, Nagy-Britanniából nézve. Egyetlen szempontot, a politikusokat tekintve. Ha Londonban a BBC-hez, vagy ahhoz a csatornához, ahol én dolgozom, betelefonál egy politikus, miniszter, vagy a titkára, vagy a tanácsadója, hogy nemtetszését fejezze ki a mûsorban elhangzottak miatt, udvariasan meghallgatom, megköszönöm, majd tájékoztatom a szerkesztõt, a felettesemet vagy a kollégámat. Nem hagyom magam befolyásolni, nem engedem, hogy egy politikus beleszóljon abba, hogy mi kerül adásba. Természetesen együtt lehet mûködni, de a feladataink nagyon eltérõek. Én pedig a nézõknek és a hallgatóknak tartozom felelõsséggel. Szabó Ágnes A szerzõ a Duna Televízió munkatársa. Média és politika – mégis, kinek a felelõssége? www.találjuk-ki.hu, 2005. november 3.